Békessy Béla Vívóklub - Debrecen
Debreceni Vívás - Békessy Béla Vívócentrum

Boros Berta bronzérmes!

2017. dec. 20.

Az Olimpici Grand Prix szolnoki állomásán kilenc debreceni vívó képviselte a Békessy Béla Vívóklubot. Közülük a legszebb eredményt Boros Berta érte el, aki a serdülő leányok mezőnyében értékes bronzérmet szerzett a viadal harmadik napján.

Mindenekelőtt azonban érdemes néhány gondolat mentén elidőznünk az Olimpici Párbajtőr Grand Prix bemutatása mellett. A versenysorozat 2006-ban indult útjára, s célja komplexebb, mondhatjuk azt, hogy túlmutat az egyszerű versenyeztetésen. Hiszen ez egy program, melyet a magyar párbajtőrvívás fellendítése érdekében dolgozott ki Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója, a sportág hazai nagymestere, négyszeres olimpiai bajnok vívó. A sorozat előző állomásának versenyét a Békessy Béla Vívóklub szervezésében, Hajdúhadházon bonyolították le.

A rangos megmérettetésen négy utánpótlás-korosztály fiataljai léptek pástra: első napon a gyermek, második napon az újonc (2005-2006-os születésűek) és a törpici (2007 után születettek), míg a harmadik napon a serdülő (2003 és 2006 között születettek) kategóriák versenyeit rendezték meg, természetesen mindkét nem számára. Mintegy 652 nevezés érkezett a különböző korcsoportokba, s a mezőnyből értelemszerűen nem hiányozhattak a debreceni versenyzők sem. (A nevezések számához fontos adalék, hogy több olyan sportoló is indult a versenyen, aki nem csak egy kategóriában mérettette meg magát.)

A gyermek leány kategóriában a 101 induló között Boros Petra, Huszti Hanna, Babinszki Anna, valamint a hajdúhadházi versenyen két korcsoportban is bronzérmes Kálmán Zille lépett pástra a Békessy Béla Vívóklub képviseletében. A csoportküzdelmek akadályait mind a négy debreceni versenyző sikerrel vette, ám a 64-es tábla első mérkőzésén valamennyien alulmaradtak ellenfelükkel szemben.

Az újonc leányok 91 fős mezőnyében szintén találkozhattunk debreceni vívókkal. Kálmán Zille és Babinszki Anna ebben a korosztályban is megmérettette magát, rajtuk kívül Kocsis Evelin lépett még pástra. A csoportkör után két vívónkat is a Vasas versenyzője, Cseh Ida állította meg: Kocsis Evelinnek a második, Kálmán Zillének a harmadik meccse jelentette a végállomást. Babinszki Anna szintén egy győztes asszó után búcsúzott a versenytől.

Az újonc fiúk korosztályában 99 versenyző mérte össze tudását, Szodoray-Parádi Hunor személyében egy versenyző képviselte a debreceni színeket. Végül Hunor a legjobb 64-ig jutott.

A serdülő fiúk között pedig Széll Sámuel versenyzett, aki a legjobb 32 mezőnyéig vette sikerrel az előtte álló akadályokat.

A legszebb eredményt minden kétséget kizáróan Boros Berta érte el, aki az utolsó napon a 64 versenyzőt felvonultató serdülők mezőnyének csoportkörében közel hibátlan teljesítményt nyújtott, hiszen hat asszójából öt alkalommal győztesen hagyta el a pástot. Így az első forduló utáni ranglista nyolcadik pozíciójából várhatta a folytatást. Rajta kívül Kocsis Evelin és Budai Marianna 64-ig, Kálmán Zille pedig nyolcaddöntőig jutott.

Berta azonban eredményes vívását a táblán zajló küzdelmekre is átmentette, hiszen a PTE-PEAC versenyzője, Le Pálma ellen 15-12 arányban diadalmaskodott, hogy aztán a következő körben ugyanilyen különbségű győzelmet arasson román ellenfelével, Ion Theodora-val szemben. Hricz Lillát már simább, 15-7-es asszóban ejtette ki a nyolc közé jutásért. Majd az elődöntőért vívott találkozón újfent visszatért a valamivel szorosabb, 15-12-es végeredményhez. Ekkor a Vasas SC versenyzőjét, Máthé Csengét búcsúztatta.

Egy másik angyalföldi vívó ellen végül megszakadt a szép menetelés, s vereséget szenvedett: a korábbiakban két debrecenit is kiejtő Cseh Ida szoros csatában, 15-14 arányban múlta felül a Békessy tehetségét, aki így a rangos torna szépen csillogó bronzérmét szerezte meg. A döntőben egyébként az Óbudai Fless versenyzője, Szarvas Rita gyűjtötte be az elsőségért járó aranyérmet.

2018 április
Következő
H K Sze Cs P Szo V
01
1
2
3
4
5
6
7
02
8
9
10
11
12
13
14
03
15
16
17
18
19
20
21
04
22
23
24
25
26
27
28
05
29
= Kard
= Tőr
= Párbajtőr

Facebook

ÉAOP-5.1.3-11-2011-0017

"Infrastrukturális fejlesztés az esélyegyenlőség feltételeinek komplex mozgásfejlesztéssel és szenzomotoros terápiával történő biztosítására a Debrecen Vívásáért Alapítványnál"